Fontos levelek a gmail-ben
blog
Pár napja a gmail magyar felületén is elérhetővé vált a Priority Inbox szolgáltatás Fontos levelek néven. Az alapötlet nagyon egyszerű volt. Ha már van egy jó spam szűrő, akkor miért ne lehetne egy levél előválogatót is hozzáadni.
Az ötlet
Mivel a spamszűrő sem csinál mást mint, hogy bizonyos jellemzők alapján spam-nek minősít leveleket, mi lenne ha kicsit okosítanánk rajta és a nem spameket is megvizsgálná az alapján, hogy korábban mit csináltunk a hasonló levelekkel. Ha egyből töröltük őket, akkor valószínűleg nem fontosak. Ha válaszoltunk rájuk, továbbítottuk vagy elraktuk későbbre akkor meg fontosak lesznek. Az ötlet maga zseniális és sikerült igazán jól megvalósítani.
A szolgáltatás
Ha aktiváljuk a szolgáltatást, akkor kapunk arról egy rövid infót, hogy hogyan is működik a dolog és rákérdez első alkalommal, hogy jól gondolja-e, hogy az éppen bejövő levelek fontosak-e vagy sem.
Ezután a gmail szétválogatja a leveleket fontos és minden más kategóriákra. Persze ahogy a spam szűrőt is, ezt is lehet tanítani, például ha Bla leveli fontosak a számomra de nem oda kerülnek, akkor meg tudom jelölni őket, hogy legközelebb már megkapják a fontos jelzőt.
Összességében az elmúlt pár napi tapasztalat alapján sokban segíti, gyorsítja a levelek feldolgozását és kezelését. Külön jó hír a számomra, hogy ellentétben más szolgáltatásokkal csupán 1 nap késéssel érkezett meg a szolgáltatás a google-nál hosztolt email kezeléshez is. Aki esetleg nem ismeri ezt a szolgáltatást annak röviden ez annyit tesz, hogy gmal felületet és szolgáltatást kapunk mindenestől és ingyen, úgy, hogy az email címünk vége nem @gmail.com hanem bármilyen domain amely a birtokunkban áll. Így mi is @1108.cc emailcímeket használunk.
Bemutató
Itt a hivatalos bemutató videó magyar felirattal.
Ez a bejegyzés rrd billentyűzetéből potyogott ki 2010 szeptember 6. napján 13:11:13-kor. Eddig 2,285 olvasást ért meg. A visszajelzéseket nyomonkövetheted ezzel az RSS feed-el. Véleményt nyilváníthatsz, vagy trackbackolhatsz a saját oldaladon.
JólMegMondjad!
4 vélemény
-
pulykakakas
2010 szeptember 6. 20:39:50Valóban jó a fontos levelek szolgáltatás, bár a rövid idő miatt még tanulási szakban vagyunk, mis és a program is. A Google-nál hosztolt kissé rejtélyes megfogalmazás, aki keresni akarja az Google Alkalmazások (Google Apps) néven találja meg. Ötven e-mail fiókig ingyenes, tehát egy kisebb céget tökéletesen kiszolgál, mi is évek óta használjuk.
-
wram70
2010 szeptember 17. 16:46:58Hát nem tudom.
Nekem nem bejövős. Legalábbis semmi újat nem látok benne.
A leveleket eddig is lehetett szűrni és cimkézni.Már sok ideje van a kiegészítők között egy “Több postaláda”-nak nevezett dolog, ami hasonló dolgot valósít meg, elég jól konfigurálhatóan.
Szóval nem értem ennek a fontos leveleknek az újdonságát.
-
rrd
2010 szeptember 17. 16:49:18@wram70 a több postaládánál te válogatsz, a fontos leveleknél meg az automata oly módon amit nem igazán lehet konfigurálni
-
wram70
2010 szeptember 20. 16:08:11Igazából a fontos leveleket is a user konfigolja (tanítja).
De közben rájöttem. Ez a funkció azoknak szól akik “csak” úgy használják a levelezőt és nem akarnak / vagy nem tudnak a technikában elmerülni (mondjuk szűrőket definiálni, stb…).



