‘fejlesztés’ cimke archívum

CakePHP projekt lokalizálás

, ,

Az 1.2-es CakePHP sok mindenben megkönnyíti a dolgunkat, köztük a projektünk nemzetközivé tételében is. Ha több nyelven is elérhetővé akarjuk tenni a webalkalmazásunkat akkor a következőket kell tennünk. »»

MySQL mindenkinek 4

, ,

MySQLHa az előző részben ismertetett adatbázist sikerült létrehoznunk magunktól (vagy a mellékelt sql script segítségével) akkor elkezdhetünk ismerkedni azokkal az SQL parancsokkal amelyek segítségével az adatbázisunkba adatokat tudunk elhelyezni, illetve adatokat tudunk lekérni. »»

MySQL mindenkinek 3

, ,

MySQLElég volt a dumából, ideje lenne nekilátni a valódi munkának! A türelmetlenség legalább akkora erénye a jó programozónak mint amekkora hátránya. A megfelelő tervezés és háttérinformációk sok későbbi többlet munkától kímél meg bennünket. Kellőképpen telepumpáltuk a fejünket az okossággal, szóval akkor hajrá! »»

MySQL mindenkinek 2

, ,

MySQLElvi tudásunkhoz már csak egyetlen dolog hiányzik, mivel eddig nem beszéltünk a MySQL által használt adattípusokról. Az adatbázisunk tábláiban minden oszlopnak meg kell adnunk egy adattípust. Ez a definíció azt mondja meg, hogy az adott oszlopban miféle adatot tárolhatunk. A kiválasztott adattípus több kisebb-nagyobb következménnyel jár. »»

MySQL mindenkinek 1

, ,

Adatokat sokféle módon tárolhatunk de az biztos, hogy bizonyos méret felett a saját dolgunkat könnyítjük meg ha valamilyen struktúrába szervezzük őket. Így vagyunk ezzel mindennel amiben kereséseket akarunk végezni. Ezért van egy fiókunk a zokniknak és a gatyáknak, egy az ingeknek és egy a pólóknak. Helykihasználtság szempontjából rakhatnánk mindent egybe is, de így sokkal nehezebb lenne megtalálni a kedvenc piros-citromsárga kockás szerencse zokninkat. No, ilyen egy adatbázis. »»

SVN ignore

Az SVN alapjaiban elég meglehetősen egyszerűen tanulható és alkalmazható rendszer, azonban ha ódzkodunk a parancssori használattól és valamilyen grafikus kliens használunk akkor időnként érhetnek kellemetlen meglepetések. »»

Projekt építkezés – az ütemterv

, ,

Miután kiválogattuk a használni kívánt eszközöket és háttéralkalmazásokat az igények alapján összeállíthatjuk a megvalósítási ütemtervet. Persze ez még mindig azok közé a lépések közé tartozik amit a programozók szeretnek ignorálni, de anélkül, hogy átgondolnánk a megvalósítás fázisait nem ugorhatunk bele a kódba. »»

Projekt építkezés – háttér alkalmazások

, ,

Az igények felmérése nem csak azért fontos, hogy tiszta legyen mind megrendelői mind kivitelezői szempontból, hogy miről is szól maga a projekt. Ezen felül ez az a lista amely alapján kiválasztjuk a megvalósításhoz használandó eszközöket. »»

Projekt építkezés

, ,

Projekt építkezésbe kezdtem. A projekt egy webes felületen működő könyvelőprogram elkészítésébe. Gondoltam minden lényeges vagy érdekes lépést megírok. Próbálok mindenhol elsősorban általánosságban írni aztán kitérni a konkrét megvalósításra. »»

Segítség! Adatbázist tervezek

, ,

Most kezdek el összerakni egy böngészőben futó könyvelőprogramot. Ehhez tervezem az adatbázis szerkezetét. Elkelne ebben némi elvi segítség. Kérem SQL szakértők ne kíméljenek. »»

A webfejlesztő fegyvertára 2

,

Ha már tudjuk, hogy mi mindent is akarunk magunknak összefejleszteni akkor szükségünk lesz pár eszközre. Persze a webfejlesztéshez a legnélkülözhetetlenebb eszköz a palacsinta, de bizonyos ügyekhez e mellett másra is szükségünk lesz. »»

A webfejlesztő fegyvertára 1

,

Jónéhány fegyverre szükségünk van ha szeretnénk harcba szállni a webfejlesztés oldalán. Eszközök, források és tudnivalók melyek nélkül nem boldogulhatunk. Mi kell a webfejlesztéshez? Erről mesélek. »»

Alkalmazásfejlesztési keretrendszerek

,

Az alkalmazásfejlesztési keretrendszerek rendkívüli mértékben képesek munkánkat megkönnyíteni, meggyorsítani és hatékonyabbá tenni. Mégis többször is látom, hogy a fejlesztők egyáltalán nem használnak keretrendszereket a munkájuk során. Azt hiszem, hogy ennek a legfőbb oka, hogy magyarul eléggé ritkán lehet hozzájuk dokumentációt találni. »»

Vizuális adatbázis tervezés

Ha szeretnénk valamilyen webes alkalmazást készíteni, akkor biztosan tervezéssel fogunk kezdeni. A tervezés egyik fázisa az adatbázis felépítésének megtervezése. Ehhez legalább nagy vonalakban tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az a normalizálás. Szükségünk van még egy tollra, egy papírra jó esetben egy adatbázis tervező alkalmazásra és 6 darab palacsintára. »»

CakePHP 1.2 RC1

,

Már jó ideje letölthető a CakePHP 1.2-es változata. Eddig idegenkedtem a használatától, mivel az új verzió nem stabil, nemrégiben lépett RC állapotba. A fejlesztés szépen, lassan és biztosan történik. Mostanában állok neki egy új projektnek és gondoltam ennek már 1.2-vel állok neki. »»

Webregátor

, ,

Van egy jópár webes témával foglalkozó blogok és weblapok friss tartalmát összefogó aggregátor oldal, de ezek többnyire automatizáltak és a beregisztrált oldalak minden egyes bejegyzését felhozzák. Ez jó is meg nem is. Szeretnék egy olyan aggregátort ami szűri a regisztrált oldalak tartalmát, és azok közül tényleg csak a hasznos, érdekes tartalmakat kínálja fel. »»

Látogató riogató

, ,

SzörnyA mai napon arra keressük a választ, hogy hogyan lehet a látogatókat honlapunkról elriasztani, hogyan érhetjük el, hogy soha többé ne látogassank el hozzánk és hogyan sajátítsuk ki magunknak a tetszési skála legalsó fokát. A weben garázdálkodva sokmindenre találunk példákat. »»

Többnyelvű webalkalmazások 2

, ,

Az előző részben megismerkedtünk a legfontosabb elvi alapokkal amelyek szükségesek ahhoz, hogy több nyelven beszélő webalkalmazásokat hozzunk létre. Most nézzük meg, hogy hogyan néz ki a gettext használata a gyakorlatban. »»

Többnyelvű webalkalmazások 1

,

Ha szeretnénk webes alkalmazásainkat a nagyvilág számára is használhatóvá tenni, akkor előbb-utóbb biztosan belefutunk abba a problémába, hogy valahogy többnyelvűsíteni kellene az alkalmazást. Elvileg nem egy nagy feladat, csak a szövegeket kell kicserélni a másik nyelvbeli megfelelőjére. De hogyan is? »»

Colorzilla Ubuntu frigy

, ,

Régóta mardos a bú amiért egyik kedvenc Firefox kiterjesztésem a ColorZilla nem volt hajlandó életre kelni Ubuntu alatt. Sok felhasználó vetette magát a tengerbe bánatában annál is inkább, hogy ugyan sok megoldási ötlet található a neten eddig nekem egyik sem működött. De most… »»

Webszerkesztő tanfolyam letöltés

, , ,

Lezajlott az alapozó webszerkesztő tanfolyam amiről írtam korábban. Amit lehetett felvettem, hogy le lehessen tölteni. Íme, közkincssé tétetik. Letölthető hanganyag mp3-ban, a vetítés odp-ben és pdf-ben. Szint: kezdő. »»

Webalkalmazások hibakezelése 2

,

Miután beismertük, hogy mi magunk is követünk el hibákat és megismertük a különböző hibák típusait azt kell megvizsgálnunk, hogy hogyan találhatjuk meg a kódunkban bujkáló gonosz kis manókat, és ha már egyszer rájuk akadtunk akkor mit is kezdjünk velük. »»

Webalkalmazások hibakezelése 1

,

Két agyféltekéje van a programozónak mégis megbotlik. Ezzel a sajnálatos és örök érvényű igazsággal minden (web)fejlesztő szembesül előbb vagy még előbb. A minőségi alkalmazásokban is vannak hibák. A különbség az, hogy a hibákat hogyan kezeljük. »»

A drágább az olcsóbb

,

Egészen a múlt hét elejéig nem tudtam elhinni, hogy tényleg vannak emberek akik copy-paste-tal programoznak. Aztán átkerült a szerverünkre egy honlap és megkértek, hogy vegyem át a webmesteri feladatokat is. Egyik ámulatból a másikba estem. Ennyire igénytelen kódot én még nem láttam! »»

Prototype mintadarabok 5

, , ,

prototypeMiután ennyi mindent kiveséztünk a prototype-ot bemutató sorozatunkban egyetlen egy dolog maradt hátra, és ez az Ajax. Valójában az Ajax használat ami a legtöbb JavaScript fejlesztőt arra ösztönöz, hogy beleássa magát valamelyik keretrendszerbe, de azért hagytuk a végére, hogy mindenki ismerkedhessen a prototype többi szolgáltatásával is. »»

« Older Entries
Newer Entries »

Switch to our mobile site