Web 2.0 stratégia
könyvajánló, web2
Sok mindent lehet olvasni a web 2.0-val kapcsolatban. Az írások legtöbbje technikai megoldásokkal, társadalmi hatásokkal, vagy általánosságban az internet képének megváltozásával foglalkozik.

Amelett, hogy az egyes fejezetek között elég sok az ismétlés, egy olvasást megér, jónéhány érdekes és gondolatébresztő információval bír. Sok példát hoz a jelenleg legsikeresebbnek mondható webes alkalmazások kulisszái mögül, főleg a web 2.0 pénzügyi hatásait vizsgálva.
Nálam egy kis széljegyzetként megemlített Facebook történet tetszett a legjobban. Eddig még nem hallottam róla, de a Facebook (a Microsofthoz és a Linuxhoz hasonlóan) egy-két egyetemista fiú szabadidős elfoglaltságából és egy garázsból nőtte ki magát mára több milliárd dolláros céggé. Na és volt egy pár mondat az egyik Facebook alapítótól ami nekem nagyon bejött.
“Egyik héten reggel bementünk és láttuk, hogy a szerver annyira túl van terhelve, hogy be kell állítanunk egy másikat. Másnap bementünk és annyira túl volt terhelve mindkettő, hogy beállítottunk még kettőt. Aztán a következő nap még négyet. A következő nap megint meg kellett dupláznunk. ÉS ez így ment egy teljes héten át.”
Mára a Webakadémia infói szerint majdnem 13.000 szerver zakatol a Facebook hátterében. Úgy néz ki még dupláztak egy párszor
Ez a bejegyzés rrd billentyűzetéből potyogott ki 2008 április 29. napján 17:11:23-kor. Eddig 1,651 olvasást ért meg. A visszajelzéseket nyomonkövetheted ezzel az RSS feed-el. Véleményt nyilváníthatsz, vagy trackbackolhatsz a saját oldaladon.
JólMegMondjad!
1 vélemény
-
Benjamin
2008 április 30. 17:34:01Nagyon meno
mintha arrol beszelne h. reggel 2 vagy 4 almat vitt magaval, azert megneznem itthon melyik ceg tudna ezt megtenni, marmint az ilyen utemu fejlesztest. Anyagilag es beszerzes szempontjabol is lennenek akadalyok
na meg persze hozzaallas.



